Mosonmagyaróváron született és él, húsz éve a médiában dolgozik. Sportriporter, szerkesztő, műsorvezető, rádiós műsorvezető, helyszíni műsorvezető és konferáló, valamint színész, színházi előadó. Zenével évek óta aktívan foglalkozik, sikeres lemezlovas segesväri néven. A Theatrum ad Flexum alapítója.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán végzett mint gazdasági agrármérnök, és mellette Európai Uniós szakmenedzser lett.
Az iRunLady ötletgazdája, ő kereste fel Kollár Istvánt, hogy közösen készítsenek filmet. A történetvezetésért, a tartalomért ő felel, illetve a riporteri munkát végzi a filmben.
Győrben született és jelenleg itt is él. 24 éve foglalkozik a mozgókép minden formájával. Több kis- és nagyjátékfilm rendezésén van túl, emellett videoklipek, image filmek, promóciós anyagok készítése áll mögötte. Több filmstúdiója után 2014-ben megalapította a 100%-ban saját KiMG Media Group társaságot, amely ma már szinte csak mozgóképgyártásban tevékenykedik, professzionális cinematográfus, operatőr.
Közel 20 évig volt grafikus, grafikai vezető és marketingvezető különböző magyar és nemzetközi cégeknél. Művészettörténetből diplomázott, végzett újságíró, szerkesztő-riporter. A rádiós műsorvezetést 2003-ban abbahagyta.
Az iRunLady a saját maga által indított Blackground sorozat egyik filmje, Segesvári Zsolt kollégája, barátja kereste fel a film ötletével. Ő felel a képi és hangi világért, valamint a teljes technikai megvalósításért.
A KiMG Media Group bemutatja Segesvári Zsolt és Kollár István dokumentumfilmjét
i R U N L A D Y
producer: SEGESVÁRI ZSOLT | rendező: KOLLÁR ISTVÁN
KÉS Produkció / Blackground film | gyártó: KiMG Media Group
zene: DeWolf | kamera, vágás: KOLLÁR ISTVÁN | szöveg, riporter: SEGESVÁRI ZSOLT
Támogatók: Greiner Bio-One, Kisalföld Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Mosonmagyaróvár Önkormányzata, Continental Cargo
(c) 2018-2022 | www.irunlady.com | Minden jog fenntartva