Izgalmas, érdekes, kalandos és érzelemdús utazás oda, ahol nem számít a bőrszín, a hovatartozás, a vallás és a politika.

Az alkotók először egy portréfilmet álmodtak meg, majd maguk is meglátták, hogy a hosszútávfutók világa sokkal több egy ember történeténél. A címadó főszereplő, Szabó Nóri sportkarrierje egyedülálló. Erre Segesvári Zsolt sportújságíró figyelt fel, majd kereste fel a rutinos filmes rendezőt, Kollár Istvánt. Az első megbeszéléseket követő hónapban már a Boston Maratonon forgattak.

"Nóri történeténél sokkal kevésbé érdekes történetből is készült már komoly hollywoodi produkció. Éreztük és tudtuk, hogy Nóri hihetetlen tehetség, és az ő naggyá válásának kezdeti lépéseit sikerül rögzítenünk. Óriási bizalom kellett a támogatóinknak ahhoz, hogy segítsék munkánkat és később Nóri karrierjét is." - mondja Segesvári Zsolt.

Kollár Istvánnak, a film rendezőjének Bostonban vált világossá, hogy itt Nóri történetén túl van egy még nagyobb dolog: "Ott álltunk Bostonban, és csak kapkodtuk a fejünket a szervezésen, a kivitelezésen, a hihetetlen tömegen, ami jellemzi az USA legrégebbi és leghíresebb maratoni helyszínét. Már az első megbeszélésnél is éreztem, hogy valami nagy dolog készülhet, és lehetséges, hogy ez nem portréfilm lesz, mint az az első elképzelés volt. És igen, rá kellett jönnünk, hogy ez egy nagyon különleges és népes világ, amit muszáj bemutatnunk azoknak, akik nem ismerik. Ezért szól ez a film tényleg mindenkinek. Aki fut, aki nem."

Érzések a mozivásznon

Bár a film a nagyközönség előtt március 21-én 18 órakor debütál a mozikban, már tartottak premier előtti próbavetítést, amelyen 700 fő volt jelen. A tapasztalat az, hogy senkit sem kerültek el az érzelmek, és pont ez a film legfőbb mozgatórugója is. Akik maguk is futnak, a képek hatására teljesen át tudták élni a hangulatot és a célbaérés érzelmi vonulatait. Akik soha életükben nem futottak és e sporthoz semmi közük nem volt, ők egy kalandos filmről számoltak be. Többen bevallották, hogy maguktól nem ültek volna be egy ilyen filmre, hiszen nem ismerik és nem érdekli őket ez a téma, de így, hogy volt lehetőségük megnézni, már arra buzdítanak mindenkit, hogy nézze meg, ismerje meg ezeket az érzéseket, ezt a világot, mert érdemes.

A legtöbben a film motivációs erejét hangsúlyozták, ami valakit épp a fogyókúrában, a munkában vagy a sportban segít. Elhangzott az a mondat is, hogy "Ha ezt megnézed, futni kezdesz, az biztos."

Nők és férfiak(!) is voltak, akik szinte végigkönnyezték a filmet, mert a saját élethelyzetükre tudták kivetíteni a film érzelmeit, amiket az iRunLady folyamatosan elénk tár. És valóban, pont ez a titka ennek a filmnek, hogy nem tukmál, nem akar téríteni, de mégis bevonz és a film után még otthon is ez jár a fejünkben.

Az Atlétikai Szövetség gondolatai a filmről

Felejthetetlen pillanatokat örökít meg az iRunLady alkotópárosa, miközben Nórit kísérik a versenyeken és követik felkészülését. A bostoni maraton képkockái beleégnek a nézői retinákba és szívekbe: ahogy Nóri édesanyját öleli, miután célba ért, ahogy rendíthetetlenül fut sok ezer másik emberrel a fagyban, szakadó esőben, ahogy megtörli az arcát. Közben termofóliák végeláthatatlan sorát is látjuk, melyek alatt idős, fiatal, színes, ázsiai, ezernyi különböző ember vacog a verseny után, vagy sétál fáradtan és büszkén, hogy megcsinálta. Ölelések, könnyek, befeszült lábikrák. Nem is sejtjük, mi munka van abban, hogy egyáltalán célba érjen az ember. Hány kilométert kell hetente felzabálnia a testnek, hogy végül meglegyen az a maraton? És nem is biztos, hogy meglesz. Lehet, hogy a cél előtt öt méterrel vége. De a film ezt is megmutatja, a segítő kezet, a bajtársiasságot, a közös küzdést, hogy miközben ez egy verseny, mégis összeköti a futókat az összetartás láthatatlan hálója. Mellettük láthatjuk a magyar csúcstartókat, edzőket is beszélni, akik nem győzik hangsúlyozni a futás semmihez nem hasonlítható szépségét és erejét. 

Segesvári Zsolt producer és Kollár István rendező narrálják végig a filmet, miközben bejárjuk a világot és az érzelmek teljes spektrumát. A film után pedig azonnal rohannánk haza az útlevélért és a sarokban kallódó futócipőért. Az iRunLady úgy enged be minket a hosszútávfutók világába, hogy azt érezzük, mi is meg akarjuk tanulni a tempóváltás trükkjeit. Hogy átéljük azt az állapotot, amikor nem számít, milyenek a kinti körülmények, csak az, hogy megcsináljuk. Amikor nekünk szurkol az utca, amikor nekünk kívánnak szerencsét a házakra kifüggesztett plakátokon, amikor nekünk gratulál valaki a célban. 

A filmbeli arcok mindent elárulnak, a kínt, a gyötrődést, de a boldogságot is, melyet a futás okoz. Szabó Nóra azt mondta a filmben: nem kell túl gyorsan futni és eredményeket elérni ahhoz, hogy boldog legyen az ember. Elhisszük neki, ahogy azt is, hogy ott lesz az Eb-n, a vb-n és az olimpián. Ahogy elhisszük azt is, hogy a futás egyszerűen nagyon menő.